A palóc konyháról általában

A leves központi szerepet játszott a palócok étkezésében. Ma talán a legismertebb közülük palóc gulyás. A nyáron megaszalt gombából télen savanyú levest főztek.

A gyúrt főtt tésztáknak nagy szerep jutott az étrendben. Leggyakrabban csíknak vágták el, mákkal, káposztával, túróval fogyasztották, igen kedvelt volt az öntözős csík.

Tűzhely tetején megsütött, vékonyra nyújtott gyúrt tésztából készült az öntött laska. Fogyasztás előtt apróra tördelve megfőzték vagy forró vízzel megöntötték, vajjal, túróval ízesítették. Leforrázott kukoricalisztből sütötték a málét, a porhó vagy görhe is ebből készült kis zsírral keverve, pogácsaformára.

A zöldfőzelékek szinte teljesen hiányoztak az étrendből. Az öntött saláta sült szalonna megecetezett zsírjába forgatva készült, s néha feltűnt a vadsóska, habarva.

Húst csak nagy ünnepeken fogyasztottak, vasárnap sem mindig. Csirkét, tyúkot levesnek főztek, utána a húst hagymás-paprikás zsíron vagy lisztbetojásba forgatva sütötték meg. Legnagyobb jelentősége a disznóhúsnak volt. Frissen csak vágáskor fogyasztották pecsenyének vagy töltött káposztának. Legnagyobb részét felfüstölték, és a nyári munkák idején babba, káposztába főzték. A XIX. század végén, főleg lakodalomra, esetleg kézfogóra, gyakran vágtak birkát, amit húsos káposztának, gulyásnak készítettek. Kocsonyát – szintén füstölt húsból – farsangra, húsvétra főztek.

Sült tésztákat családi ünnepeken, jeles napokon készítettek. A túrós lepény mellett a palócok jellegzetes süteménye volt a ferentő, amit sütés után forró cukros vízzel megöntöttek és mézzel, mákkal meghintve fogyasztottak. A pusztakalács, bukta ünnepekről nem hiányozhatott.

Palóc jellegzetességnek tartják a morványkalácsot, amely több ágból font töltelék nélküli kalács. Kazáron lakodalmak alkalmával feldíszítették, így lett belőle örömkalács, vagy más néven menyasszonykalács.

Rétest vasárnapra vagy kisebb ünnepekre sütöttek. Farsangkor zsírban sütött tészta, herőce és a pampuska került a családok asztalaira.

Jellegzetes ostyaszerű süteménye volt ennek a vidéknek a molnárkalács, amely malomkalács néven ismert leginkább ezen a vidéken.

Kenyérsütés

A palócok fő tápláléka régen a kenyér volt. Ritkán készült csak búzalisztből, általában rozslisztet is kevertek hozzá, de készülhetett teljes egészében rozsból is. Sütöttek kenyeret zabból, árpából és kukoricából is, gyakran a korpát is beleszitálták. A summásjárás elterjedésével már gyakrabban került búza az Alföldről erre a vidékre.

A kenyérsütés napja általában kedd és szombat volt. A család létszámától függött, hogy egyszer vagy kétszer sütöttek hetente. Egyszerre 5-6 kenyér készült és 4 kg volt egy kenyér. Nagypénteken és az ünnepnapokon tilos volt kenyeret sütni, mert úgy tartották kővé válik a kenyér. Már előző nap előkészítették a lisztet és megtörtént a kovásztevés. (kovászt készítettek). A liszt típusa határozta meg, hogy milyen erjesztő anyagot használtak: búzaliszthez párt, rozsliszthez magkovászt. A párhoz a korpát leforrázták komlóvirág főzetével és ehhez adtak a megdagasztott tésztából egy keveset, majd kiszárították. A magkovász a dagasztóteknőben levő maradék tészta, amit az egyik sütéstől a másik sütésig szellős helyen tartottak. A bolti élesztő elterjedésével már készítettek élesztős kovászt is.
A sütés napján gyakran hajnali 2 órakor keltek az asszonyok, hiszen sokáig tartó nagy munka volt a kenyérsütés. Csak a dagasztás legalább egy órán át tartott. A sütés a felfűtött kemencében történt.

A kenyér megszegése előtt keresztet vetettek az aljára. A megszegett kenyeret mindig úgy tették le, hogy a szegett felével ne az ajtó felé nézzen, különben "kifordul a kenyér a házból" - szegénység lesz. Szintén nem volt szabad fejjel lefelé letenni a kenyeret, mert az balszerencsétlenséget hoz a háziakra. A leesett kenyérdarabot felvették és megcsókolták "mert megütötte magát a kenyér", "Isten áldása".

Karácsony a palócoknál

Az egyik legnagyobb egyházi ünnep. Krisztus születésének az ünnepe, és a középkorban az év kezdőnapja is volt. Csak az 1582-ben bevezetett Gergely naptár óta tekintjük január elsejét az újév kezdetének. A néphagyományban ennek azonban sokkal tovább látható a nyoma. Decemberben 25-ét nevezték nagykarácsonynak, mint tényleges ünnepet, január elsejét kiskarácsonynak, a két időpont közötti időtartamot, pedig, két karácsony közének. A karácsonyi egyházi liturgia szerint kétnapos ünnep (december 25.-26.). Az előtte való napot karácsony böjtjének nevezik.

December 24-ét karácsony böjtjének is nevezzük, ez a nap az ünnep kezdete. Dologtiltó napnak tartották, csupán a takarítás és a sütés-főzés volt e napon engedélyezett. A férfiak a ház körül tettek rendet, s az állatokat látták el, az asszonyok, lányok pedig a házban, főleg a konyhában tevékenykedtek. Karácsonyböjt (december 24.) legfőbb eseménye a vacsora. Ezen a napon mindenkinek böjtölni kellett. Az éhes gyerekeket azzal hitegették, hogy vacsorakor megláthatják az aranyos madarat, ha böjtölnek. Karácsony böjtjén, szent estére böjtös ételt főztek zsír nélkül. Akkor sütötték meg a túrós lepényt is, de abból csak Karácsony napján ettek, mert a tésztájában is volt egy kis zsír, és a tepsit is zsírral kenték meg. A szent estére puszta bodakot sütöttek a kemencében. A lepény is ott sült, de a bodakot külön dagasztották, mert csak élesztőt és sót tettek a lisztbe.

Vacsora előtt a szoba közepén levő teknőben, egy vízből mindenki megmosdott, ez is az összetartozást jelképezte.

A karácsonyi vacsora 5-6 óra tájban kezdődött. Ünneplő ruhába öltöztek, meggyújtották a gyertyát. Az egész család az asztal köré ült és együtt imádkoztak. Bőségesen megterítették az asztalt, minden ételt odatettek, mert azt tartották, hogy ami az asztalon van, az áldás lesz jövőre. Fontosnak tartották, hogy a karácsonyi cipó szegetlenül kerüljön az asztalra. Ez szimbolizálja a család összetartozását, így ott is maradt az ünnepek végéig. A gazda az áldás elmondása után mindenkinek öntött egy kis pálinkát, és mindenki evett egy kis fokhagymát, hogy az éjféli misére menet a boszorkányok meg ne rontsák őket. A vacsora fő ételei a savanyú bableves, és mákos tekercsik. Azért ettek babot, hogy sok pénzük legyen. A karácsonyi főételek után különböző csemegéket ettek, pl. aszalt szilvát, almát, diót, tököt. Sült tököt is azért fogyasztottak, hogy sok pénzük legyen jövőre. Fontos volt a karácsonyi almaevés. Egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, és mindenki kapott egy gerezdet , a család összetartozását szimbolizálva. A karácsonyi vacsora minden fogásának első falatját külön tányérra tették a halottnak. Ez volt a karácsonyi morzsa, melyet széles körben felhasználtak bármilyen baj megelőzésére. A szent este imával kezdődött és imával is fejeződött be. Vacsora után a gyerekek kártyáztak, senki nem feküdt le éjfélig, mert a család együtt ment az éjféli misére.

Húsvét a palócoknál

Hamvazószerdával kezdődött, mely Jézus negyvennapos böjtölésének és kínszenvedésének emlékére szentelt időszak. Hamvazószerdán a templomba mentek hamvazkodni, az előző évi virágvasárnapi barka hamuját használták fel. A hívek felsorakoztak az oltár előtt, a pap áldását adta.

Hamvazószerdán az összes edényt, fazekat kimosták, hogy a zsírnak az elkövetkezendő időkre még nyoma se maradjon. Böjt idején tilos volt a lakodalom, bál, mindenféle zenés mulatság. A böjtben gyóntak, áldoztak a falusiak, és a haragosok is igyekeztek kibékülni. A nagyböjt bűnbánati időben a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek. Szerdán, pénteken és szombaton tartottak szigorú böjtöt, vajjal főztek, és minden húsfélét kerültek.

A nagyböjt lezáró hét a nagyhét, mely már a húsvéti ünnepkör része.

Nagyszombaton a feltámadás és közvetlenül a húsvétra való előkészület napja volt. Este, általában 6 óra tájban vagy húsvét hajnalban volt a feltámadási körmenet. Ezen a napon nagy sütés-főzés volt, hogy az ünnepek alatt ne kelljen ezzel foglalkozni. Ekkor kezdték főzni a sonkát, kocsonyát, és a tojást. A sonka levét nem öntötték ki, felhasználták bableves főzéséhez. Nagyszombaton volt a féregűzés hagyománya is, ekkor a gazdasszony körbesöpörte a házat, miközben ezt kiabálta: „Kígyók, békék távozzatok!”. Innentől már kocsonyát, kolbászt fogyasztottak. A lányok ezen a napon festették a tojást. A hagyomány legnagyobb jelentősége az, hogy nagypénteken szigorú böjt volt, és az ezt követő nagyszombaton a kötöttségek megszűntek, egy megújulás következett be.

A Húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe A misén szentelték meg az ételeket. Tálra helyezték a sonkát, kolbászt, tojást, kalácsot (morványt), melyet a pap megáldott. A húsvéti ünnepi ebéd a szentelmények elfogyasztásából állt. Néhol szokás volt - a karácsonyi almaevéshez hasonlóan - egy szentelt tojást annyifelé osztani, ahányan az asztalt körülülték, hogy ha eltévednének eszükbe jussanak azok, akivel a tojást ették és így hazataláljanak.

Vízbehagyó hétfő az öntözködés napja. Hajnalban a legények csapatostól elindultak és végigjárták a lyányos házakat. A kútnál addig öntözték a lyányt, míg egy tenyérnyi ruha volt rajta szárazon.

A húsvét hétfői ebédnek nem volt megszabott étrendje, de ünnepi, húsos ételeket készítettek. Húsvéthétfőn a locsolkodókat egész nap terített asztal várta - sonka, tojás, kolbász, kocsonya, lepények, kalács és természetesen pálinka és bor.

A kisebb gyerekek külön jártak a kisebb lyányokhoz, rokonokhoz, s tőlük festett tojást kaptak. Nagy esemény volt még ezen a napon a húsvéti bál, hiszen farsang óta először nyílt lehetőség táncra, mulatozásra.